Loading...

Tallár Tamás

Tallár Tamás

Testnevelő tanár, kosárlabda szakedző.
A Sportszervilág Kft. tulajdonosa.

Webhely URL::

Zeropoint Alpine Socks kompressziós sízokni teszt

Ajánlom minden síelést kedvelőnek!

sizokni zeropoint 800px

Éves szinten 3-4 alkalommal síelek, 3-5 napokat egy-egy ilyen alkalommal. Mint minden síelőnek, nekem is fontos, hogy olyan sízokniban síeljek, ami minden szempontból kielégítő viselet, legalább 6-7 órán át.
Az elmúlt közel 25 év alatt kipróbáltam mindenféle sízoknit. Volt ebben márkás sízokni vagy kevésbé ismert gyártó terméke. Követve a trendet, tavaly már kompressziós sízoknit is vittem magammal.
Majd mindegyik sízokni jó volt, megfelelt a célnak, de mégsem. Volt, amelyik csúszkált a sícipőben, a másik nem volt meleg, szinte lefagyott benne a lábam. A kompressziósnak mondott sízokni pedig csak a nevében volt az, igazából síelésre alkalmatlan volt. Semmit nem éreztem belőle, pedig a leírások alapján érezni kellett volna a kompressziós hatást.

Ennyit a múltról és most jön az, amit azért szeretnék bemutatni Nektek, mert valóban azt a hatást érte el nálam, amit eddig kerestem, és pont ezért nagy szeretettel ajánlok mindenkinek!
Talán, az első lehetek kis hazánkban, akinek volt szerencséje hozzájutni egy ZeroPoint kompressziós sízoknihoz. A karácsonyi ünnepek után Ausztriában próbáltam ki, egy családi síelés alkalmával.
Skandináv termék, Finnországból!

Már a bizalmamat elnyerte a termékkel kapcsolatban, hogy északi országbeli cég gyártja. Úgy gondolom, hogy ha valakik, akkor a finnek tudják, hogy mi is kell egy ilyen kompressziós sízoknihoz. Ráadásul még a versenysportban is neves síelők használják.

Első benyomások

ALPINE SOCK BOX 800pxMár a csomagolásnál láttam, hogy ez bizony más lehet, mint az eddigiek. Kellemes tapintású papírdoboz, rajta a megfelelő információkkal.
Egyből megtetszett, mert az első alkalommal minden fontos információt megkaptam a termékről, méret, szín, anyag, kompresszió szintje stb. Megjegyzem, ez a tavaly használt kompressziós sízokninál hiányzott nagyon.
Kibontva a dobozt kaptam az első nagyon fontos jelzést. Tapintás, fogás-nagyon kellemes puha, szinte selymes érzés. Nagyon prémium benyomást mutató anyaghasználat, szinte arra készteti az embert, hogy mielőbb húzza fel a lábára. Maga a termék mérettől függően két vagy háromrészre hajtva kerül bedobozolásra. Kihajtogatva talán elsőre azt hihetjük, hogy a vastagsága kicsit nagy, de majd a felhúzásnál lehet érezni, hogy egyáltalán NEM túl vastag. Rögtön feltűnt a talprészen elhelyezett csúszásgátló rész, amely színe szürke az én esetemben. A sarok és a lábujj része is szürke.

Hogyan kell felhúzni helyesen a Zeropoint Alpine Socks kompressziós sízoknit?
Itt az első lényeges különbség a sízokni és a Zeropoint kompressziós sízokni között.

A cikk itt folytatódik ...

MOLTEN labdák iskoláknak

Ezeket a labdákat Neked is meg kell ismerned, talán épp ilyen labdákat keresel!

Molten MB7 kosárlabda

Kosárlabda

Molten MB7, MB6, MB5

  • tökéletes választás az iskolai testnevelési órákra
  • kategóriájában verhetetlen ár-értékarányával vezeti a népszerűségi listát
  • masszív gumiborítás, de könnyű kezelhetőség
  • strapabíró, de a tanulók számára egyedi élvezetet ad a játék tanulásában
  • szabadtéri használatra is alkalmas, bírja az időjárási körülményeket
  • most talán minden eddiginél kedvezőbb eléri lehetőségek a Sportszervilág KFT-nél

IDE KATTINTVA most "bedobhatod ezt a lasztit a kosárba" :)

 

Focilabda

F5V3850 molten focilabdaMolten F5V3850 focilabda kemény felületre

  • egy focilabda, amelyet nem lehet elnyűni
  • akár egy teljes szezont is el lehet vele játszani
  • minden pályatalajra jó
  • hó, jég, eső, nap kipipálva
  • a megszokott kőkemény sötét színű aszfalt „ágyúgolyóra” emlékeztető labdákkal ellentétben egy teljesen profi kinézet, tökéletes anyag használat
  • adj neki időt, amíg bekopik és nem fogsz csalódni benne

IDE KATTINTVA megnézheted a részleteket

 

most még a tavalyi áron juthatsz hozzá!

A cikk itt folytatódik ...

A kosárlabdák új sztenderdje!

A Molten Corporation, mint a világ egyik vezető verseny-labda és sportfelszerelés gyártójának bejelentése alapján új GL7X és új GL6X kosárlabdák kerülnek 2015. júniusától a boltokba.
A nagysikerű GL7 és GL6 kosárlabdák mintájára a GL7X és GL6X labdák - némi fejlesztéssel - szintén a Molten kimagasló technológiai eljárásával készültek. Bár a GL7/GL6-os sorozat jelenleg a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA), valamint számtalan szervezet és liga hivatalos labdája, az új Molten GL7X és GL6X kosárlabdák felülete és megjelenése remélhetően túlszárnyalja majd a GL7/GL6 labdákét.
A labdák tökéletes felülete érdekében a Molten különböző változtatásokat eszközölt, miszerint még inkább összhangba hozta a felületi bordákat és egységesítette azokat. Ezen felül, a 12 paneles GUIGIARO éles színkontrasztjai nem csak a játékosok, hanem a nézők számára is fokozott láthatóságot biztosítanak.

Ezentúl a FIBA által szervezett mérkőzések hivatalos játéklabdái a GL7X és GL6X lesznek. A Molten továbbra sem áll le a fejlesztésekkel. Mottóját „For The Real Game” tartja szem előtt és törekszik arra, hogy mind a design-ban mind a funkcionalitásban a legtökéletesebb kosárlabdát biztosítsa a játékosok számára!


Termékjellemzők:

1. Egyenletes felület

A fejlesztés a felület egységesítését célozta meg, miszerint a bordák mintázatát szimmetrikusra és az egyes bordák nagyságát azonos méretűre szabta, forradalmasítva a hagyományos felületet, mely így mindig tökéletes tapadást és fogást biztosít.

tradicionális bordázat molten labdaegységesített bordázat molten labda

 

 

 

 

2. Fokozott láthatóság

A jól ismert design és színösszeállítás megmaradt, de a kontrasztok növelése jelentős javulást eredményezett a labda érzékelhetőségében, láthatóságában. A labdák mozgása nagyobb távolságból is láthatóbbá vált, így a szurkolók a játék minden részletét nyomon követhetik.

 
Áttekintés

Név GL7X GL6X
Termékkód BGL7X BGL6X
Méret 7-es 6-os
Anyag valódi bőr
Minősítés FIBA engedély
Előállító ország Thaiföld

Hivatalos mérkőzéslabda:

  • A FIBA hivatalos mérkőzéslabdája
  • 2015 Férfi FIBA Americas championship
  • 2015 Férfi FIBA Asians championship
  • 2015 Férfi FIBA Oceania championship
  • 2015 Afrobasket
  • 2015 Eurobasket

A Moltenről:

A Molten mint labdák és sportfelszerelések gyártója, 1958-as alapítása óta készít és értékesít kézi-, röp-, futball- és kosárlabdákat, kompromisszumok nélküli minőségben. A Molten folytatja és egyben emeli a minőségi sztenderdeket az elit bajnokságok, csapatok, világesemények elvárásainak megfelelően.

„For The Real Game”

Mottónk „For The Real Game” - szabad fordításban az „igazi játékért” – szellemiségében történik a folyamatos fejlesztés, melynek köszönhetően a gyártási folyamatokban és a felhasznált anyagokban a tökéletességre törekszünk. Hisszük hogy az igazi játékot csak kifogástalan labdákkal lehet játszani, ami segíti sportolóinkat képességeik maximális kihasználásában.

molten for the real game sav

A cikk itt folytatódik ...
Feliratkozás az RSS csatornára

Pin It

5 permethrin cream
hqtexts.ru заказать копирайтинг - truedrugmart.com buy cheap rogaine foam

Log in

create an account